2009. december 31., csütörtök
2009. december 30., szerda
2009. december 29., kedd
7 dolog magamról
Nos, nem könnyű magamról írni, ezt a blogot sem azért hoztam létre, hogy én legyek a főszereplő, sokkal inkább az általam készített mütyürök. De mivel hárman is megtiszteltetek a figyelmetekkel, eleget tesztek a „feladatnak” nem feltétlenül fontossági sorrendben.
Mindenekelőtt köszönet az érdeklődésért Editnek, Pankának és Nikinek (Piky73)!
1.
Talán a bevezetőből is kiderült, hogy nem vagyok egy egyszerű eset, elég zárkózott, mondhatni magamnak való vagyok, nehezen nyílok meg, de ha kialakul egyfajta kölcsönös bizalom, na abból születnek a remek kapcsolatok. Ebből is adódik, hogy kerülöm a felszínes kapcsolatokat, kevés barátom van, de azok hosszan tartó, mély barátságok.
2.
Hiszek a pozitív gondolatok jótékony erejében.
3.
Foglalkoztatnak a „világ nagy kérdései”, a megmagyarázhatatlan jelenségek, ezoterika, igyekszem minél többet utána olvasni, hogy helyére tudjam tenni magamban a dolgokat. Eléggé szkeptikus vagyok, nincs olyan eszme vagy tan, amit fenntartások nélkül elfogadnék. Ennek ellenére vagy épp ezért egyik nagy vágyam egyszer végigjárni az „El Caminót”, Szent Jakab útját.
4.
Rendkívül nagy az igazságérzetem, nem tudom szó nélkül hagyni az igazságtalanságot szűkebb környezetemben. Holott ezért már nem egyszer megütöttem a bokám, mégsem bírom befogni a szám. Pedig nem vagyok ám egy szószátyár emberke.
5.
Alapvetően szenvedéllyel élem az életem, imádok jókat enni, inni, … (;-)) és sajnos a káros dolog sem hiányzik. Dohányzom, és persze az ételekből is a tartalmasabb, hizlalóbb falatokat részesítem előnyben.
6.
Borzasztó pocsék levelezőpartner vagyok, egyik legnagyobb hibám a halogatás. Van néhány kötelezettségem is, amire roppant nehezen veszem rá magam. No meg akad vagy 7 félig kész ékszer is az asztalomon, ami még befejezésre vár. :-D Pedig milyen jóleső érzés a munka végeredményének örülni. Igyekszem javítani ezen a hibámon.
7.
Nem utolsósorban, büszkeségem,”kicsi” lánykám. Nem csak szép, az esze is helyén van ám. Hogy miért ez a 7 dolog jutott eszembe először magamról? Jó lesz elgondolkodni rajta, mert nem a legmegnyerőbb képet festem. Ráadásnak ebből következik még egy fontos dolog: ritkán érdekel, hogy ki mit gondol rólam, fontosabb a saját értékrendem, és azt hiszem, az a helyén van.
2009. december 26., szombat
2009. december 24., csütörtök
2009. december 21., hétfő
2009. december 16., szerda
2009. december 14., hétfő
2009. december 12., szombat
2009. december 11., péntek
első blogos díjam
Nagy köszönet és megtiszteltetés Pankának a díjért.
Az én díjazottjaim már büszkélkednek vele, ezért minden gyöngyös "sorstársnak" küldöm szeretettel, mert megérdemlitek!
2009. december 9., szerda
2009. december 5., szombat
2009. december 1., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)